Csaba első szónoklata nagyközségünk önkormányzati ünnepén
1848. március 15-e egy vér nélküli forradalommal győzni tudó polgári átalakulás kezdete volt hazánkban. Magyarságunk egyik legnagyobb kihatású eseményei történtek akkor. A szabadságszeretetnek, a hazaszeretetnek, az összetartozás erejének kitörölhetetlen jelképévé vált számunkra ez a nap. De mit is jelent nekünk 1848. március 15-e?
Amikor erre az ünnepre gondolok, először fiatalabb éveim jutnak eszembe, amikor egy különleges érzés töltött el ezekben a napokban. Akkor még az előző rendszerben ünnepeltünk. De a szabadságszeretetnek az ereje akkor is átitatta március 15-ét. Tény, hogy ott volt mellette a félelem is, mely az akkori hatalom félelméből adódott. Hisz tudjuk, hogy azokban az években szovjet megszállás alatt volt hazánk. Harminc éves koromig én abban a rendszerben éltem. Később világosodott meg számomra, hogy az az érzés, ami akkor volt bennem, miből táplálkozott. Ma már tudom, hogy ez az érzés a szeretetnek, a szabadságszeretetnek, a hazaszeretetnek az érzése volt. 1848-ban is ez az érzés hatotta át azokat az embereket, akik részt vettek az eseményekben. Hiszen képtelenek lettek volna ezeknek a változásoknak, ennek a polgári átalakulásnak a vezetői lenni. Nézzük meg, hogy nemzetünk akkor meghatározó személyiségeinél ez hogyan jelentkezett.
Széchenyi István, mint tudjuk, bécsi származású volt, de mikor fiatalabb éveiben bejárta a világot, és azt látta, hogy hazánk mennyire elmaradott külföldhöz képest, olyan szeretet, hazaszeretet ébredt benne, ami példaértékű önzetlenséget, és példaértékű erőket mozgósított őbenne és egyes nemesekben. Élére állt Magyarország fejlődésének, fejlesztésének, nem kis anyagi áldozatot vállalva. Éves jövedelmét fölajánlva megteremtette a tudományos élet alapjait. Nagyon sok, mai napig tapasztalható, látható dolog fűződik nevéhez. Ő egyértelműen egy békés, a bécsi udvar által levezényelhető polgári változásban gondolkodott, és rettegett a forradalom lehetőségétől.
Másik meghatározó személyiség Kossuth Lajos volt, aki nemesként, de nem a bécsi udvar támogatójaként a magyar nép erejében látta a megoldást, és egyértelmű elkötelezett híve volt a jobbágy felszabadításnak. Széchenyivel folytatott éles szócsatái ellenére őt a legnagyobb magyarnak tartotta.
Meghatározó csoport volt a márciusi ifjak csoportja, akik az akkori értelmiséget alkották. Közép vagyonos, és szegény családi háttérrel rendelkező fiatalok az irodalom eszközein keresztül fejtették ki politikai nézetüket, melyek igen radikálisak voltak, és szöges ellentétben álltak Széchenyi nézeteivel. Ők a néphatalomban képzelték el a változások lehetőségét, és nem bíztak a nemességben.
Mindezek a gondolatok olyan messze álltak egymástól, hogy szinte lehetetlennek látszott őket egy eseményhez kötni, mégis mindezek mögött ugyanaz a szeretet állt, ugyanaz az átható, lemondani tudó, és a hazáért akár önfeláldozást is vállaló hazaszeretet és szabadságszeretet. Amikor megjöttek a hírek Párizsból, a forradalomról, és amikor megjöttek a hírek Bécsből, szintén a forradalomról, akkor elérkezett az idő, hogy nálunk is cselekedetekké formálódjanak a gondolatok. Ezek a cselekedetek a hazáról szóltak, a szabadságról szóltak. Vér nélküli forradalommal sikerült elindítani a változásokat. Ennek láttán Széchenyi képes volt arra, hogy megváltoztassa nézeteit, hiszen nagyobb volt benne a hazája iránt érzett szeretete, mint amekkora kötődése volt a bécsi udvarhoz. Aktív részesévé vált az eseményeknek.
A márciusi ifjak is tudtak alázattal és önmérséklettel ennek a változásnak a társai lenni, és az eleinte Széchenyit és a nemességet támadó nézeteiket át tudták formálni a hazaszeretetük folytán egy együttműködő, segítő szándékká. Nagy lelkesítői voltak a forradalomnak és a későbbi szabadságharcnak – Petőfivel az élükön. Erős érzelmek fűtötték őket, de mindezen átsütött az a hazájuk iránt érzett féltő szeretet, ami erőt adott nekik. Tudjuk, hogy sokan az életüket adták hazájukért. Tudtak egy olyan egységbe kovácsolódni, amire akkor szükség volt. El tudták fogadni azt a felállított kormányt, amely elindította Magyarországon a polgári átalakulásokat.
Tisztelt ünneplő közönség!
Mi is történt ezután. A frissen felálló kormánynak szembe kellett néznie azzal, hogy fenyegető hatalmak vettek körül bennünket, szembesülni kellett azzal, hogy üres a kincstár, majd később azzal is, hogy az irányításban megoszlottak a vélemények, és felütötte fejét a széthúzás ereje.
Kossuth országjáró körútján lelkesítő beszédekkel toborozta az embereket a haza megmentésére. Hatására emberek ezrei álltak be a honvéd seregbe, akik készek voltak életüket is adni a hazáért. Sokan, különböző nemzetiségű emberek is együtt harcoltak a nemzetért. Voltak köztük külföldiek, nemzetiségiek, cigányok és magyarok egyaránt. Összekötötte őket a szabadság szeretete, és nem egymás különbözőségét élték meg, hanem ebben a helyzetben életüket adták egymásért és a nemzetért. Petőfi verseivel, a cigány muzsikások lelkesítő zenéjükkel, együtt emelték a honvédek harci kedvét, töretlen lelkesedését. Ez adott nekik sokszor olyan erőt, hogy a jelentős túlerővel szemben is győzelmet tudtak aratni. Ezeknek a győzelmeknek egyértelmű oka az összefogás, az összetartozás érzése.
Tisztelt ünneplő közönség!
Látnunk kell azt is, hogy a mai események mennyire sok hasonlóságot mutatnak az akkori időkkel. Ugyanúgy változások előtt állunk most is. A válság jelei minden téren megmutatkoznak. Nemcsak a gazdasági, hanem a szellemi, erkölcsi válság is egyre mélyebb a világban, a környezetünkben.
Amikor az embereket nem az összefogásra, egymás szeretetben való elfogadására buzdítják, hanem arra, hogy mindenki legyen a maga ura, valósítsa meg önmagát, hogy könyökléssel, mások sárba taposásával lehet csak előre jutni, karriert építeni, akkor ne csodálkozzunk a korrupción, a közbiztonság, a közlekedési morál, a szerződési fegyelem hiányán.
Hová vezet ez? A maguknak élő emberek gyülekezetéhez. Márpedig a nemzet az emberek közössége. De milyen nemzet az, ahol az embereknek nincs közössége egymással? Látható, hogy ebből a válságból is csak az az erő tud kivezetni bennünket, ami erőt adott 1848-ban az embereknek. Az összefogás, a közösség , az egymás szeretetben való elfogadásának ereje. Csak így tudunk megküzdeni az előttünk álló problémákkal. Lehet hitünk abban, hogy ez sikerülni fog, hiszen a történelem folyamán számtalanszor bebizonyítottuk ezt a képességünket.
Hiszem, hogy egy különleges nemzet vagyunk. Nincs hasonló nyelvű nép, és ennyi vihar után sem szűnt meg nemzetünk, hanem él, és élni is fog. Nem vagyunk jobbak, sem rosszabbak másoknál, csak mások vagyunk. Mindig abból származott bajunk, amikor különbnek képzeltük magunkat másoknál. Tehát nincs más megoldás most sem, mint akkor volt: össze kell fognunk. Családjainkban, a településünkön és a hazában is, hiszen egy közösséget alkotunk.
Nekünk itt Szabadbattyánban még van közösségünk egymással. Ne hagyjuk, hogy ez a válság lehúzzon bennünket! Fogjunk össze, és figyeljünk oda egymásra! Tudjunk segítséget kérni, és adni, ha kell! Ne essünk kétségbe, ha a kevesebb pénz miatt nem tudunk külföldön nyaralni, síelni, hiszen itt van gyönyörű országunk, itt van szép településünk, ahol szintén jól érezhetjük magunkat. Ha oda tudunk figyelni egymásra, és ismerjük egymás örömét, gondját, akkor tudunk együtt örülni, és gondolkodni a problémák megoldásán. Nem lesz közülünk senki hajléktalan, télen nem fagy meg a saját házában, és lesz mit ennie. Nem lesz könnyű a következő években, de nincs más esélyünk, csak az, ha összefogunk. Úgy, ahogy azt tették 1848 márciusában elődeink. Ki kell nyújtanunk jelképesen is, és valóságban is kezeinket egymás felé, és meg fogjuk tapasztalni azt az erőt, ami ebből a szeretetből árad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése