Szárnyaló sziluett

Merengve mélázok múltamon már,
pillanat pörgette pillangó pár.
Lágyan libbenő lepkelány lobban,
Délceg dalia derűre dobban.
Hittel hívta hízelgő habokba,
némán néztek nefelejcs napokba.

Suhanó sóhajok serege serken,
forgószél feszül, fegyverbe felken.
Rémület riasztó robaja rúg.
Bezárult bimbaja belülről búg.
Kéz kezében, kívülre kizárja,
békét bont belül biztos bajtársa.

Némán nézni, nincs nesze néki,
remegő rendben reménye régi.
Pillangópár pörögve perdül,
szívük szárnyal, szeretnek szentül.
Most már mindig megnyugszik minden,
igazságra indítja irgalom Isten.

Mese arról, ki hogyan szeret

Somlyó György

Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hiszen szeret.

Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeretik.

Van, akinek számára a szerelem határos a gyűlölettel.
Van, akinek számára a szerelem határos a szeretettel.

De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti a szeretettel,
s nem érti, hogy mások feleletül a gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.

Van, aki úgy szeret, mint az országútra tévedt nyúl, amely a fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi azt, amit szeret.

Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost, amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők útját vezeti a levegőben.

Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja, hogy megszopja az éhező kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába nyelő amőba.

Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke a lángot.
Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.

Van, aki önmagát szereti másban,
s van, aki önmagában azt a másikat, akivé maga is válik általa.

A fekete bárány

Lassan, bicegve lépeget, sántán,
bozontos farkasbőr van a hátán...
Súlyos a teher, de hát miért is cipeli?
Ha már nem fázik, bizton leteszi.

Ott a többi, mind oly hófehér!
Számukra a zord jön-megy, véget ér!
Hogy lehet, nem fáznak? Élnek, legelésznek!
Nyoma sincs rajtuk veszélynek, félsznek!

A bárány, ez a setét, jobban begubózik,
nem fázik, nem lát, se hall, ki se látszik.
Biceg, botladoz, haragussza a köves utat,
leszegett fejjel figyel, jó irányt kutat.

Aztán ordasok jönnek, vérszomjas vicsoruk.
A kis fekete bárány jaj, hová, merre fut?
Olyan egyedül van, nem bírja beteg lába,
- No gyere már - szól az ordas - bárány vacsorára!

Bár igaz, ami igaz, nagyon sokan vannak!
Együtt erősek, nem jut szegény farkasfognak!
De ha kiszakítunk egyet, a mienk lehet!
A nyájtól távol már, majd hiába béget! ...

Támad a falka, sodródik a kis fekete.
Gyors a támadás, a nyáj már nincs messze.
Régi trükkök, de a Pásztor már jól ismeri,
botja a támadót üti, bárányát megvédi.

Zúg a nyáj, farkasbunda reppen,
az elveszett bárány kívül reked menten!
Te kis fekete, hát nem hallod a Pásztort?
Hogy hív! Szólongat százszor, ezerszer százszor! ...

Míg megvirrad, oda már a sötét veszély!
A Pásztor számol: a kis elveszett már nem fél.
Dehogy elveszett! Megtért! Él, újra él!
S a Pásztor minden szava hozzá is beszél!

Fogadj el

olyannak, amilyen vagyok

s akkor egyre jobb leszek...
Keménységed és elvárásaid zorddá és undokká tesznek...
De ha szeretsz..., jóságod sugarában
Újra megszelídülök és elfogadlak én is...
Ha csak az eredményeim alapján tartasz értékesnek
e l v e s z e k . . .
De ha pusztán önmagamért szeretsz,
Sikert sikerre halmozok.
Semmit ne tégy, csak szeress...
És én felnövök magamhoz...

Simon András

Anyámnapjára

Mikor a nagyok fészekszélen állnak,
a kicsik napi kalandra vágynak,
Mikor egy nap is kevés egy napban,
gyermek lehet sok, de anya csak egy van...

Talán nem mindig szeret jól,
de ha azt jól nem látta,
Az élet tanította, s a sors,
az pedig őszintén elárulja:

A félelem zavarta féltés,
túlzottan aggódó együttérzés.
S tetszik, nem tetszik, hordozom magamban,
s viszem is tovább, akarva, akaratlan.

Békesség kedvéért hallgatni, s küzdeni...
Ha tudnám, magam mondanám el neki:
Tőle tanultam, hisz szemem elé tárta,
Ki tűrni tud, királyfi lesz párja!

Nem az enyém - ha van - az érdem,
Amim van, azt úgy örököltem.
S amim még lehet, csak az Isten tudja,
adom, vagy kapom: mi lehet az útja.

Anyaméh, irgalom, áldozó szeretet,
Sose elsőnek lenni, segíteni a gyermeket.
Hibákat meglátó, mégis elfedező,
Haragos, szigorú, de épp így szerető.

S ha mégis valami híja lenne:
Add Uram, hogy legyen benne!
Az én éltem legyen tanuja:
Édesanyám lányának legjobb anyuja!

Az ítélet

A történeteket lapozám s végére jutottam,
És mi az emberiség története? vérfolyam, amely
Ködbevesző szikláibul a hajdannak ered ki,
És egyhosszában szakadatlan foly le korunkig.
Azt ne higyétek, hogy megszűnt már. Nincs pihenése
A megeredt árnak, nincsen, csak a tenger ölében.
Vértengerbe szakad majd a vér hosszu folyója.
Rettenetes napokat látok közeledni, minőket
Eddig nem látott a világ; s a mostani béke
Ez csak ama sírcsend, amely villámnak utána
A földrendítő mennydörgést szokta előzni.
Látom fátyolodat, te sötét mélytitku jövendő,
És, meggyujtván a sejtés tündéri tüzét, e
Fátyolon átlátok, s attól, ami ott van alatta,
Borzadok, iszonyodom, s egyszersmind kedvre derűlök
És örülök szilajan. A háboru istene újra
Fölveszi páncélját s kardját markába szorítván
Lóra ül és végigszáguld a messze világon,
És a népeket, eldöntő viadalra, kihíja.
Két nemzet lesz a föld ekkor, s ez szembe fog állni:
A jók s a gonoszak. Mely eddig veszte örökké,
Győzni fog itt a jó. De legelső nagy diadalma
Vértengerbe kerűl. Mindegy. Ez lesz az itélet,
Melyet igért isten, próféták ajkai által.
Ez lesz az ítélet, s ez után kezdődik az élet,
Az örök üdvesség; s érette a mennybe röpűlnünk
Nem lesz szükség, mert a menny fog a földre leszállni.

Petőfi Sándor

Paavo gazda

Johan-Ludvig Runeberg verse

Fent a saarijärvi ősvadonban
élt fagyos tanyáján Paavo gazda.
Küszködött, égett kezén a munka,
ám az Úrtól várt földjére áldást.
Gyermekével s asszonyával élt ott,
kínnal szerzett gyér sovány-kenyéren,
árkot ásott, szántott és vetett s várt.
Megjött a tavasz, a hó elolvadt
s hólé elsodorta fél vetését;
jött a nyár, jégzáporok zuhogtak
s a ringó vetés felét lezúzták;
ősz jött s elfagyott, mi megmaradt még.
Haját tépve jajgatott az asszony:
„Paavo, Paavo, átokvert öreg te,
koldusbot vár: elhagyott az Isten:
rossz koldulni, - éhenhalni szörnyűbb”.
Paavo, kézenfogva asszonyát, szólt:
„Megpróbál, de el nem hágy az Isten.
Felerész fakérget tégy a lisztbe,
én ezentúl még több árkot ások,
ám az Úrtól várom majd az áldást”.
Felerész kéreg sült a kenyérbe,
kétszer annyi árkot vájt a gazda,
juha árán vett rozsot, vetett s várt.
Megjött a tavasz, a hó elolvadt
s megmaradt: vetés és porhanyó föld;
jött a nyár, jégzáporok zuhogott
s a ringó vetés felét lezúzták;
ősz jött s elfagyott, mi megmaradt még.
Haját tépve jajgatott az asszony:
„Paavo, Paavo, átokvert öreg te,
haljunk meg, hisz elhagyott az Isten!
Rossz meghalni, ámde élni szörnyűbb”.
Paavo, kézenfogva asszonyát szólt:
„Megpróbál, de el nem hágy az Isten.
Kétszer annyi kérget tégy a lisztbe,
én meg duplaszéles árkot ások,
ám az Úrtól várom majd az áldást”.
Kétszeres kéreg sült a kenyérbe,
duplaszéles árkot vájt a gazda,
marha árán vett rozsot, vetett s várt.
Megjött a tavasz, csordult a hólé
s ár nem vitt el sem vetést, se földet;
jött a nyár, jégzáporok zuhogtak
s a ringó vetést le nem tiporták;
ősz jött, ám a fagy távol maradt és
sarlót várt a hullámzó arany-dísz.
Paavo gazda térdre rogyva mondta:
„Megpróbál, de el nem hágy az Isten”.
Térdrehullt az asszony is, míg így szólt:
„Megpróbál, de el nem hágy az Isten”.
Agg társához szólt szelíd mosollyal:
„Paavo, Paavo, kapj sarlóra vígan,
felvirradtunk boldogabb napokra,
sutba dobjuk most már a fakérget
s étkünk tiszta rozsból sült kenyér lesz”.
Paavo, kézenfogva, asszonyát, szólt:
„Asszony, asszony, elbuknánk a próbán,
éhező testvért ha cserben hagynánk:
Felerész kérget süss a kenyérbe:
elfagyott a szomszédunk vetése!”

Fordította: Képes Géza

Aki szeret,
Annak varrd fel a szakadt gombját,
Mert könnyen meglehet,hogy
Felvarrja más.

Aki szeret,
Annak hallgasd meg gondját-baját,
Mert könnyen meglehet,hogy
Meghallgatja más.

Aki szeret,
Azzal ne légy morc, goromba,
Mert könnyen lehet,hogy
Rámosolyog más.

Aki szeret-szeresd!
S öleld meg naponta,
Mert könnyen lehet,hogy
Megöleli más.

És akkor,hidd el,
Nem ő a hibás!

Jobbágy Károly

jó program

Tekintet nélkül arra, hogy
másoknak tetszik, vagy nem,

Tekintet nélkül arra, hogy
látják-e vagy nem,
Tekintet nélkül arra, hogy
lesz-e sikere vagy nem,
Tedd a jót!
Tégy minden jót,
amit megtehetsz,
Ott, ahol vagy,
úgy ahogy teheted,
Akkorát, amekkorát tehetsz,
De mindig, szüntelen
Ez legyen a programod!