egyszerűen nem egyszerű

A leckéket pedig kapom, kapom... és nekem még mindig nagyon sok a tanulni valóm.
Például az isteni szeretettel való szeretés okoz gondot. Már évekkel ezelőtt is erről számoltam be, hogy bármennyire is szomorú, valahogy nekem nem megy ez a" csak azért is szeretem" dolog. Pedig ugye arról lenne szó, hogy az a szeretet, amivel Isten szeret engem, csak keresztül kellene, hogy áradjon rajtam, s nem pedig bedugulnia valahol...

Azt hiszem, rájöttem valamire. Ha úgy akarom szeretni a társam (és bárkit), ahogy Isten szeret engem, hát érdemes alaposabban is odafigyelnem, hogy hogy is szeret engem Isten - nem elég egyszerűen csak isteni szeretetre hivatkozni. Azóta tehát vizsgálom magamban, magam körül a szitukat, és elgondolom, hogy ha Isten és közöttem játszódna le hasonló helyzet, vajon hasonló lenne-e a helyzet. Mert hogy
- Amikor nem figyelek rá, pedig szól hozzám, Ő akkor is szeret.
- Ha nem foglalkozok vele eleget, Ő akkor sem hanyagol: szeret tovább.
- Ha elutasító vagyok, mikor közeledik hozzám, Ő nem hátrál, csak tovább szeret és a közelemben marad.
- Ha tökéletlen vagyok, és kudarcot vallok, Ő annál inkább szeret és támogat.
- Ha olyan dolgokkal foglalkozok Helyette, amik Őt elszomorítják, akkor sem szűnik meg szeretni.
- Ha megtehetném, de mégsem veszek részt az Ő ügyében, hát így is szeret.
- Ha én nem tudom kimutatni a szeretetem felé, Ő akkor is rendre megmutatja, mennyire szeret engem...
S hogy hogy szeret még?
- Feláldozta a egyetlen fiát! Én mit tehetnék, ha így akarok szeretni? Magamat kell odaáldoznom...
- Az Isten-Jézus magára vette bűnömet, hogy élhessek! Mit tegyek, ha így akarok szeretni? A társam hibáit is el kell tudnom hordozni, hogy életet nyerjünk...


Isten nem önző. Egyre inkább úgy tűnik, én meg az vagyok. Mert úgy érzem, könnyebb úgy szeretetet adnom, ha kapok is.
De mostantól, megpróbálok annak ellenére csak szeretni. Ahogy Isten is ezt teszi velem, mikor olyannak lát ... amilyen vagyok...

"Nem értem én, hogy mért szeretsz Te engem,
Nem értem én, hisz méltatlan vagyok.
Bűn, gyengeség betölti minden órám,
Ezért nem értem, hogy miért szeretsz.
Nem űzöl el, ha látod gyengeségemet,
Türelmesen csak egyre vársz,
És újra megbocsájtsz.

Csodálkozom, hisz önmagam sem értem,
Hogy élhetek ily háládatlanul.
Fizetve így, sok jóságod feledve,
Viszontszeretni képtelen vagyok.
Pedig tudom, nagy ára volt, hogy élhetek;
Magadra vetted bűnömet,
Hogy így Tiéd legyek."