hamistanítók

Sokszor nem is az a gond velük, hogy hamis dolgokat tanítanak. Sőt, ellenkezőleg. A hitelesség látszatát fenntartandó még a legapróbb részletekben is igyekszenek az igazságot bemutatni. Már-már hihetővé is válhat a dolog, épp csak egy icipici, ám annál lényegesebb tény árulkodik: hahó, ámítás az egész! Illúzió keltés, nehogy bedőljetek ám!
Kölcsönkaptunk egy filmet, egy dinósat. Láttunk már sokat belőlük: rajzfilmet, animációt, tudományos dokumentumfilmet... De ehhez hasonlót még sose. Az eddig ismert tényeket, körülményeket, feltételezéseket mutatja be, de valami hihetetlen módon! Azaz épp az a baj, szinte hihető módon, Gyerekeinknek nem győzöm elégszer felhívni a figyelmüket rá, hogy el ne feledjék: ez nem igazi, csak film!
Szeretem a természetfilmeket, ismerem az ilyen ismeretterjesztők menetét, stílusát, körülményeit. Nos hát az említett film készítői is törekedtek arra, hogy az ő alkotásuk is hordozzon minden jellemzőt, amit egy "tényeket hitelesen bemutató" filmnek tartalmaznia kell.
Így dolgozik a Sátán is.

Nincsenek megjegyzések: