Már autó adás/vételnél is beláttam, az értéket a kereslet, a szükség határozza meg.
Az a helyzet, szóval én azt tapasztaltam, ez azért sokkal több helyen is felfedezhető. Egy különlegesen, egész délelőtt alatt készülő ebéd is attól lesz valóban fenséges, királyi, ha az, aki elfogyasztja igazán jónak tartja, ízlik neki, dicséri, talán még repetázik is belőle. Persze vannak különböző "nyelvjárások", de a "hát, egyszer meg lehet enni" hozzáállás nem hangzik túl lelkesítően. Sőt, a "hát érdemesek ezeknek főzni?" gondolatot is előcsalhatja.
Na és akkor itt van maga az ember. Aki igazán akkor tudja magát értékesnek látni, ha mások értékelik. (Persze tudva levő, hogy mindenki egyedülállóan értékes önnön magáért, és azért mert drága véren vétetett meg.) Ha elmaradnak a dicséretek (ami ugye az "értékes vagy" megnyilvánulása), az ember hajlamos elfelejteni értékeit, sőt, sokkal inkább elhisz, és felismer magáról minden hibát és tökéletlenséget. Egy "hibás árut" meg senki sem akar másokra testálni, visszahúzódik hát az "úgyse jó az amit csinálok, hát nem csinálok semmit" vackába. Ez egy olyan barlang, aminek a szája előtt van valami ijesztő, ami elől a mélyre rejtőztünk, és ahonnan csak úgy tudunk kijönni, ha szembefordulunk a félelmeinkkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése