Gyerekkori dalokra nem emlékszem. Nem tartozom azon szerencsések (inkább kivételesek) közé, akiket már életük hajnalán megérintett és megtartott az igei tanítás. Arra viszont tisztán emlékszem, milyen dalokat hallgattam hitben csecsemőként.
Az én Angyalom (P. Angi), mikor is célba ért Atyai indíttatásra, jócskán ellátott mankókkal. Így távollétében is mindig támogatott, kétségeimből felrázott, és azok a dallamok (amik érdekes, épp rólam, és épp nekem szóltak) szárnyalásra késztették lelkemet, kiemelkedve a földi, világi bilincseimből. Amikből akkoriban még sokkal többet szenvedhettem.
Magasban szállva, s lefelé nem tekintve tisztábban láttam a Mennyei Atyát, s hallottam hangját, amint, igen! épp engem hívott! Rég kereshetett már, mert amikor megtalált, nagyon megörült nekem! Üzenetei felcsengtek, s csengenek ma is; dalban, prózában, mindig úgy és ott, ahol megtalál. Kedves énekeim csokorból igen nehéz választanom, minden szála kedves számomra. Most mégis szeretnék egyet kiemelni... Választásom azért esett épp erre ez énekre, mert valaki pont azokat a gondolatokat írta meg benne, amik akkoriban fejemben kavarogtak.
Valamikor 8 évvel ezelőtt esett meg velem, ami Ábrahámmal már sokkal korábban: "és elindult, nem tudva, hova megy" (Zsid. 11:8). Az "Uram az éltem" kezdetű dalt imaként énekelve úgy éreztem, hogy valóban semmi más tennivalóm nincs, mint életem egészét Atyánk kezeibe helyezni. Még akkor is, ha adott pillanatban egyáltalán nem tűnik járhatónak az az út, és a jövőmet sem látom át teljes egészében.
Ma már bizonyosan tudom, tisztán látom a célt. Amit maga Isten készített számomra! Ha hagyom, épségben oda is vezet, a legrövidebb úton. Rajtam múlik csupán, hányszor rángatom ki a kezem kezéből, és csavargok el - amúgy felesleges és veszélyekkel teli utakra.
2004 , Magda
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése